Tisztelt Hozzátartozók, Látogatók!
A jelenlegi járványügyi helyzet nem indokolja az Intézmény látogatásának tilalmát sem a Szent András utcai, sem pedig a Honvéd utcai telephelyünkön, de fontos lenne, hogy ez így is maradhasson. Ennek érdekében fokozottan felhívjuk figyelmüket az alábbi, érvényben lévő látogatási rendünkre, melyet kérünk szigorúan betartani:
- Látogató az épületbe belépéskor köteles szájat és orrot eltakaró maszkot hordani, kezet fertőtleníteni – egyúttal kérjük látogatóinkat, hogy betegen, illetve bármilyen betegség legkisebb tüneteinek észlelése mellett ne látogassák Intézményünket!
- Egy lakó egyidejűleg maximum két látogatót fogadhat.
- Kérjük, hogy látogatási szándékukat előzetesen telefonon jelezzék.
- Időpontok: hétfőtől vasárnapig 9-11 óra között, valamint 15-18 óra között, maximum 30 perc időtartamra.
- A látogatók a lakószobákat nem látogathatják, kizárólag a közösségi tereket, teraszokat, udvart (kivételt képez ez alól az egészségügyi személyzet által a lakónk állapotának indokoltsága miatt a szobában történő látogatás).
Fentiek be nem tartása a vonatkozó rendeletek, házirendünk alapján szankciókat von maga után, ezért kérem mindezek pontos betartását!
Hévíz, 2022. március 31.
Tisztelettel:
Varga András intézményvezető